2010. január elsejétől három olyan halfaj is fogási tilalmi idővel lesz védve, mely eddig nem volt, az "egyéb halak" közé sorolt jászkeszeg, paduc és szilvaorrú keszeg! Fogásuk május 2. és június 15. között tilos lesz! A rendelet oka: a felsorolt halfajok állománya erőteljesen csökkenő tendenciát mutat.
Jászkeszeg (Leuciscus idus)
Jászkeszeg leírása: Teste oldalról lapított, mérsékelten magas, a hát- és hasvonala íveltebb, mint a nem többi tagjáé. A hátvonal íve a kifejlett példányokon, a nyakszirt tájékán megtörik. Feje közepes nagyságú, szája kicsi, csúcsba nyíló, de a szájhasíték kissé felfelé irányul. A szájzug nem éri el a szem elülső szegélyéhez húzott merőleges vonalat. Pikkelyei apróbbak, mint a két domolykóé. Faroknyele rövid és magas. A farokalatti úszó szegélye homorú, a farokúszó elég nagy és mélyen kivágott, alsó lebenye valamivel hosszabb a felsőnél. A háta kékeszöld, esetleg szürkészöld, aranyos tündökléssel, oldala kékesen ezüstös vagy sárgás rózsaszínű. Hasa sárgásfehér. Páros úszói, valamint a farokalatti úszó vöröses árnyalatú, a többi kékes, ónos szürke, enyhe vöröses árnyalattal. Az aranyos-pirosas xantorisztikus változata hosszas mesterséges szelekció eredménye. Az arany-orfának nevezett változat testének alapszíne narancssárga vagy vörös, amelyet szabálytalanul elszórt fekete foltok díszítenek. A jász előnyben részesíti a tiszta vizű lassú áramlású síkvidéki folyókat, patakokban és tavakban ritkán alakul ki nagyobb állománya. Előfordul a Balti-tenger brackvizében is. Kedvező életkörülményeket biztosítanak számára az olyan tározók is, amelyeknek bőséges a vízutánpótlása, mint pl. a Kiskörei-tározó (Harka, 1985; Györe, 1995). Ivarérettségét a tejes 3-4, az ikrás 4-5 éves korban éri el. Nagyobb csapatokba verődve áprilisban-májusban keresik fel a folyók lassú áramlású, homokos aljzatú szakaszait, ahol 14-16 oC vízhőmérséklet mellett rakják le az 1,6-2,3 mm átmérőjű ikrákat. A 60-150 ezer darab ikrát egy adagban bocsájtják ki. Az embrionális fejlődés 8-10 napja után kikelő lárvák 3-6 mm (Popescu, 1950), más adatok szerint 8-10 mm hosszúak (Maitland és Campbell, 1992). A pigmentálódás a kelést követő 3-4. napon kezdődik meg. A fiatal egyedek növényi planktonnal, majd zooplanktonnal táplálkoznak, növekedésük során fokozatosan alakul ki a fajra jellemző mindenevés. A kifejlett egyedek táplálékában megtalálhatók a makrofiták, puhatestűek, férgek, rákok, rovarlárvák, halivadékok, sőt még a detritusz is. Néhány európai országban, pl. Lengyelországban és Oroszországban mesterségesen is tenyésztik pontyos tógazdaságok járulékos halaként, mivel a pontynak nem táplálékkonkurense.
A paducok nemzetségéhez mindössze csak néhány faj tartozik. Főbb ismertető bélyegeik a következők; az alsó állkapocs porcos bevonata, amelynek felül éle van, a többé-kevésbé megnyúlt felső arcorr, a harántvágású és szaruszerű éles állkapocsszegéllyel körített, alsóállású száj, továbbá az egyszerű sorban elhelyezett 5, 6, vagy 7 garatfog. Az utóbbiak koronája oldalról erősen lapos és hosszú.
A vésettajkú paduc
Chondrostoma nasus
Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után ©
A vésetajkú paduc magyar nevei; őnhal, paduc, paduszka, paluc, patic, patus, petenye, podvizhal, potoz, potoznak, sodronypaduc, stenger, szentgyörgypaduc, tintahal, tintáshal, végsőhal, jászpaduc, szentgyörgykeszeg, szilvaorrú paduc, tintafosó, végsőhal, patin.
Teste hosszú és hengeres, oldalról kissé lapos és meglehetősen nagy pikkelyekkel borított. Hátúszójában 3 és 9, mellúszójában 1 és 16-17, has úszójában pedig 19 sugár van. Hossza 50 cm-t, súlya pedig 1.5 kg-ot érhet el. Ekkora paducok azonban ritkaságszámba mennek. A vésettajkú paduc Észak-Németországban ritkább, délen, továbbá Svájcban gyakoribb. Az Oderában és a Visztulában is meglehetős mennyiségben fordul elő.
A Duna és a Rajna vízrendszerének csaknem minden folyójában és tavában megtalálható. Hazánkban Petényi a Poprádból, a Dunából, a Drávából, a Murából, a Szamosból, a Marosból, az Oltból, a Garamból, a Szebenből és a Csernából. Reisinger a Balatonból, Herman Ottó a Berettyóból, a Bódvából, az Ipolyból, a Körösből, a Küköllőből, a Rábából, a Sajóból, a Szernyéből, a Zagyvából, Zsarnovitzky a Vágból, Bodrossi pedig a Temesből említi.
A vésettajkú paduc testalakja és színe igen változékony, úgyhogy változatait időnként önálló fajoknak is tekintik. A vésetajkú paduc a vaskos csabakkal kereszteződik.
Európa nagyobb részén megtalálható, elterjedési területe Kis-Ázsiába is átnyúlik. E terület déli és keleti részén a paduc 4 önálló alfaja ismert: C. n. borysthenicum, C. n. ochridanum, C. n. vardarense,
C. n. variable.
( Vimba vimba )
25-30 cm, 0,2-0,4 kg. Azért hívják "szilvaorrú keszegnek",
mivel orra kissé kékes és gömbölyded (akárcsak a szilvaé),
piszén áll, túlnyúlik a szájon. Szája alsó állású, mintegy je-
lezve ezzel, hogy táplálékát (rovarlárvák, férgek stb.) főleg
a vízfenékről gyűjti. Nagyobb folyóvízeinkben - a Duná-
ban, a Tiszában - él, és többnyire a talaj közelében tartóz-
kodik. Májusban-júniusban ívik. Ikráját - egy nősténytől
akár 50-100000 is származhat - a vízinövényekre bocsátja.
Abszolút rekord: 1,6 kg (Rába, 2003)